Út a boldogsághoz – Boldog évtizedek

Végül arra a döntésre jutok, hogy igen mosolyogva odanyújtom a kezem, mire felhúzza a gyűrűt és megcsókol.

- Köszönöm. Köszönöm hogy adsz egy esélyt. – mondja

- Mihez lenne kedved, mit csináljunk?

- Nem is tudom. Mutasd meg a várost nagyon még nem jártam sehol. – mondom közben a gyűrűt, nézem mosolyogva.

- Rendben de előbb elmegyünk hozzád, hacsak nem az ingemben akarsz jönni. Bár igencsak jól áll. – vigyorog és rácsap a seggemre.

Elmentünk hozzám gyorsan kerestem magamnak ruhát, felöltöztem és indultunk is.

Lucan az egész várost megmutatta. Evvel telt el a nap további része. Este meg nekiálltunk összepakolni a cuccaimat és minden holmim átpakoltunk Lucanhoz.

Hétfőn együtt mentünk be Lucannal amiért mindenki megbámult minket.

Sajnálatomra Lucan egy osztállyal lejjebb járt, mint én, így nem voltunk együtt órákon.

A barátnőm, akivel buliba mentem elég alaposan kifaggatott legalábbis próbált, mert nem mondtam el neki mindent. Azon meg teljesen kiakadt, hogy ennyi idő után sikerült összejönnöm a suli legjobb pasijával arról nem is beszélve milyen arcot vágott mikor meglátta az ujjamon az eljegyzési gyűrűt.

Már egy éve éltem együtt Lucannak mire összeházasodtunk. Ez idő alatt Lucannak sikerült átváltoztatnia és megtanított minden kis trükköt, amire képesek a vámpírok.

Szálltak az együtt töltött évek Lucannak. Befejeztük a sulit, amiután nem csináltunk semmit. Minden nap együtt voltunk, este meg szórakozni jártunk.
Húsz évig ment ez így mikor is Erdélybe költöztünk a bátyához, Wahrthoz, aki mellesleg a királyunk volt. Wahrt szinte ugyanúgy nézett, ki mint Lucan csak magasabb és izmosabb volt, jah és hosszabb haja. Bár ha azt nézzük száz évvel idősebb Lucannál. Ő is nagyon bejött nekem, de nem hagytam volna érte el Lucant. Eleinte nem tudtam, hogy Wahrt miért hord mindig napszemüveget egy év után mesélte el, hogy hogyan vakult meg.

Évtizedek óta éltünk így együtt, mint egy nagycsalád. Pár kisebb harcot leszámítva nem történt semmi érdekes. Így hatvan év után ismét beiratkoztam egy iskolába, hogy ne unatkozzak annyira és hiányzott már a társaság, hiába éreztem jól magam a testvériség tagjaival.